funiQ logo

This article is not available in English. This is the Hungarian version of the article.

Nagyrada

Nagyrada község Zala déli részén, Zalakarostól északra 6, Nagykanizsától északkeletre 25 km-re fekszik a Kis-Balaton mellett.

Túraajánlatok

Látnivalók

Szent István király templom

Több mint 102 éves neogótikus stílusú templom, Felújítása 1988-ban volt.

Szent István király templom
Szent István király templom

Természeti értékek

Nagyrada természeti látnivalói közül elsősorban a tőle pár kilométerre lévő Kis-Balatont említhetjük meg, illetve szembetűnőek még a Zalai-dombság formázta szőlőhegyek, rétek.

Története

A régészeti leletek azt igazolják, hogy Pribina-Kocel időszak területe ide húzódott. IX-X. századi temetőt tártak fel.

Első írásos említése 1256-ban volt. Holub József középkori adatokat közöl a településről, írásos bizonyíték van arra is, hogy 1360-ban már pap is szolgált Radán, ebből arra következtethetünk, hogy egyháza rég épülhetett.

A XVI. századig viszonylag kevés adat áll rendelkezésre, ám az 1500-as évekre már több információra lelhetünk földek eladásával kapcsolatban. 1553-ban már halastó "üzemelt" a településen.