funiQ logo

This article is not available in English. This is the Hungarian version of the article.

Őrségi túra kerékpárral II. (64 km)

Download track as GPX file for your GPS device.
Teljes táv: 64 km
Össz. emelkedő:  420 m
Össz. lejtő: -420 m
Magasság max.: 322 m
Magasság min.: 193 m

Felsőszenterzsébet - Kerkafalva - Bajánsenye - Kercaszomor - Domansjevči - Hodoš - Szalafő - Őriszentpéter - Bajánsenye - Kerkafalva - Felsőszenterzsébet

A szalafői Pityerszert ezúttal nem a szokványos úton közelítjük meg. A különös hangulatú Kercaszomor után szinte a zöldhatáron átlépve kapunk ízelítőt az Őrvidék szlovén falvairól, majd dimbes-dombos, vadregényes erdőkön keresztül érünk hazánk legeredetibb szabadtéri múzeumához. Ám nincs itt még a vége, az út folytatása is sok érdekességet ígér…

Kerkafalva, Ramocsa, Kerkáskápolna… sík, könnyű terepen kerékpározhatunk egészen Bajánsenyéig, mely kétségkívül az Őrség leghosszabb községe: négy, korábban önálló településrészt - Őrbajánháza, Senyeháza, Dávidháza és Kotormány - egyesít csaknem 6 kilométer hosszban. Az egykori senyeházi útkereszteződésnél találjuk a szép arányú, 1821-ben épült klasszicista stílusú református templomot.  Karzata három boltívvel tagolt kialakítású. A külső templomfalon Nemesnépi Zakál Györgynek, az Őrség őrnagyának és első leírójának, a senyeházi református egyház „szervezőjének” szépen faragott fakeretű márvány emléktábláját láthatjuk.

Bajánsenyét a templom után Magyarszombatfa irányában hagyjuk el. Rövid, enyhe emelkedőt követően az előbukkanó néhány ház már következő állomásunkat, Kercaszomort jelzi.  Szintén összevont település: korábban Kerca és Szomoróc külön-külön falut alkotott. A hagyományok szerint a két szomszédvár lakói mindig vetélkedtek egymással, talán ennek a szellemét őrzi ma is a Szomoróc régi határában felállított „Üdvözöljük Szomorócon!” tábla.

Amikor azonban a trianoni határmódosítás után mindkét falu egy időre a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz került, mind kercaiak mind pedig a ’szomorócziak egyöntetűen és bátran szálltak szembe a betolakodókkal. Állhatatosságuk és hősies magatartásuk eredményeként csatlakozhatott vissza a két település Magyarországhoz. 1922-ben meg is kapták Vas vármegyétől a „Legbátrabb falu” címet.

A népesebb Kercán az úttól kissé távolabb jobb oldalon láthatjuk a két aprócska (előbb a református, majd a katolikus) templomot. A falun belül is kanyargó, helyenként ligetes területen átvezető úton érjük el Szomorócot.  A faluhatárban baloldalon néhány perces sétával a Szomoróci tanösvényen az árpád kori Szent Vencel templom romhelyét kereshetjük fel, mely az Őrség legrégibb, 10-11. századi szakrális helye. A másik nevezetesség az 1877-ben emelt református harangláb: a hazánkban ritka egy ágasos haranglábak közé tartozik. Tölgyfából faragott U-alakú „ágasfa” tartja a harangot. Szép, arányos kis épület. Szoknyája aprócseréppel, a harangot védő sisak fazsindellyel fedett.

A faluvégen lévő temetőben még láthatunk néhány régi, jellegzetesen őrségi fejfát, azaz sökfát, amiket a református halottaknak állítottak. Korábban csaknem valamennyi itteni településen faragtak egy-másfél méter magas, tölgy vagy bükk fejfákat. Nevükben a „sök” vagy „sög” a süveg igen régies rövidítésére utal. Formájuk az egyszerű hasábtól a faragott, íves vagy gömbölyített csúcsú változatig terjedt. Ám díszítést sokszor egyáltalán nem alkalmaztak, csak a halottra vonatkozó legfontosabb tudnivalókat írták rájuk.

A temető után az út már a határsávban halad, itt korábban sohasem volt átkelő. Néhány száz méter után meg is érkezünk Magyarország és a Szlovén Köztársaság határához, ahol 2007-ben a két országot „összekötő” fém emlékpadot állítottak fel. Kényelmes kerékpározást követően mindjárt az első falu Domonkosfa. Azonnal szembetűnik a házaknak a megszokott hazai formáktól való eltérése: a szlovén alpesi és az egykori jugoszláv mediterrán jelleget egyaránt megtaláljuk, de feltűnik egy-két kódisállásos régi épületet is.

A faluközpontban jól jelzett tábla mutatja az irányt balra, a Szent-Márton templom felé. Rövid, de annál meredekebb kaptató, majd háromszáz méter a völggyel párhuzamosan előre kerekezve és meg is érkezünk az írásokban először 1285-ben említett aprócska templomhoz. A téglából emelt épület freskói már elpusztultak, de a déli oldal szemet gyönyörködtető kapuja eredeti formában maradt fenn. Európa egyik legnépszerűbb szentje, az egykori Savariában született Szent-Márton az ellenreformáció után lett a templom védőszentje. A templom a „Via Sancti Martini” emlékútvonal látnivalóinak része.

A templomkertből szép kilátás nyílik Domonkosfára és a Kerca völgyére. Utunkat látszólag a jövetel irányába folytatjuk, de a faluszélnél nem Magyarország, hanem Kapornak (Kriplivnik) felé megyünk tovább. Bár a domborzat nem tűnik erőteljesnek, valahogyan azonban mégis meredek emelkedőkben és lejtőkben van részünk. Kapornak végén egy kisebb őrségi Néprajzi Gyűjteményt találunk. Az Őriszentpétert Muraszombattal összekötő vasútvonal hídján átkerekezve érünk Őrihódosra.

A többségében magyarlakta falu 1920-ig a történelmi Őrség szerves része, meghatározó települése volt. Árpád kori temploma 1826-ban egy tűzvész martaléka lett. Ezt követően épült fel a 17. század végén evangélikussá vált lakosság jelenlegi temploma. A falutól északra lévő víztároló környékén vidrákat figyelhetünk meg. Dolány (Dolenci) felé haladunk tovább, majd csaknem a falu végén, a Szalafőt jelző tábla mutatását követve jobbra fordulunk. Közel 6 kilométeres út áll előttünk, hogy igazi vadregényes erdők között, helyenként az országhatár mellett haladva ismét Magyarországra érjünk és megérkezzünk az Őrség leghíresebb nevezetességéhez, a szalafői Pityerszerhez.

A híres falumúzeummal ezúttal nem az ismert útvonalon találkozunk. Talán így még szembetűnőbben bontakoznak ki a fák és bokrok öleléséből a hagyományt őrző épületcsoportok. Különleges műemlék együttes, hiszen ezeknek az épületeknek döntő többsége ide épült eredetileg is: a régi házakban negyven évvel ezelőtt még laktak, a környező területeken aktívan gazdálkodtak az emberek. Az állam a portákat 1970-ben vásárolta meg. Az eredeti állapot gondos megőrzését vagy visszaállítását szem előtt tartó felújításnak, a meglévő bútorzat és használati eszközök megóvásának eredménye a páratlan értékű néprajzi kincs.

Érdemes tehát elidőznünk itt: megcsodálni az érett, gyantában dús fából kézi munkával, szekercével faragott gerendákat. A falak tapasztásának, meszelésének érzékeny esetlegességét. A házak „tiszta” szobáinak példás rendjét. A konyhák kemencéit, a számtalan fazekas munkát, edényt, sajtárt, szakajtót, melyek hosszú éveken át szolgálták hűen a háztartást. A munkaeszközöket, melyeket sok esetben (iparos nem lévén, vagy csak nagy távolságra lévén) az őrvidéki ember vagy a zárt közösség saját maga készített el.

Két egyedülálló ritkaságot fedezhetünk fel a szeren barangolva. A kerített ház az őrségi porta legrégebbi formája, melyben a lakóházat, a kamrákat, az istállót, a pajtát és az ólakat U-alakban építették össze, védelmet biztosítva ezzel a lakóknak és a háziállatoknak egyaránt. Az épület együttest belső oldalán tapasztott, az esőtől a megnyújtott eresz által védett járda felületeken lehet körbejárni, az udvar egykor a trágya tárolására szolgált. Az emeletes kástu boronafalas, többféle célt (éléskamra, magtár, termény- és szerszámtároló, műhely) szolgáló gazdasági épület, mely nemcsak az Őrségben, hanem hazánkban is egyedül a Pityerszeren maradt fenn.

Szállásunk felé visszaindulva kelünk át a hét szert magában foglaló Szalafőn, amely mai napig talán a legjobban szemlélteti a dombhátakra épült különálló részekből álló szeres település típust.  A szerek helyét az egykori „őrállók” a megfelelő magaslati kilátás lehetőségének biztosítása miatt választották meg. Egy másik magyarázat szerint a dombok teteje szárazabb volt, így a mocsaras, vizes völgyeknél jobb építési adottságokat rejtett. A szerek elnevezése sok esetben egy-egy ott lakó nagycsalád nevét tükrözi. Maga Szalafő pedig nevét onnan kapta, hogy határában ered a Zala (azaz: a ’Szala) folyó.

Szalafő után völgyek és dombok között kanyargó, erdőkkel és rétekkel kerített kanyargós úton érjük el az „Őrök székhelyét” Őriszentpétert. Az Őrség fővárosának legfontosabb látnivalója a Templomszeren található Szent Péter templom, mely a velemérivel csaknem egy időben, a 13. században épült. A román stílusban emelt épületet később a gótika jegyében átalakították és bővítették, így nyerte el a szentély a mai templom méretéhez mért viszonylag nagy területét.  A 16. században végvárként használták és megerősítették, a várárok nyomvonala ma is jól látható. A feltárások során a régészek megtalálták a déli oldalon annak az égetőkemencének maradványait, ahol az épület tégláit készítették.  A 17. században a reformátusoké lett a templom, a falakon olvasható feliratok szövege ebből az időből, a Károli Biblia első kiadásából származik. Egy évszázad elteltével a katolikusok visszaszerzik, ekkor kapja meg barokk berendezését. Napjainkban a templom belsejét a kívülről megközelíthető karzatról egész éven át megtekinthetjük. A parókia épületével szemben Márton Áron erdélyi püspök faragott mellszobra látható.

A templom után a Siskaszeren érdemes betérni az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának épületébe. A látogatóközpont számos érdekességet kínál, melyek közül a szépen berendezett gomba kiállítást emeljük ki. Távolabb a Városszeren találjuk az Őrségi Múzeumot, az Őrvidék helytörténeti gyűjteményét valamint a református templomot. A központi szer ad helyet az immáron két évtizede megrendezésre kerülő Őrségi Vásárnak, a hagyományos kézműves seregszemlének is.

A körforgalomnál Bajánsenye felé fordulunk, majd a faluba érve Lentinek veszünk irányt és Kerkafalvánál, tartalmas túránk vége felé már jóleső érzés feltekinteni a felsőszenterzsébeti dombhátra, hiszen innen már nincsen messze a túra vége.

 

" A túraleírást az őrségi Tornácos Vendégfogadó készítette."