funiQ logo

This article is not available in English. This is the Hungarian version of the article.

Szent Péter és Pál apostolok-kápolna, Valkonya

Valkonya egykori temploma még a török időkben pusztult el, azóta nem épült másik. A helyiek a szentmiséket valamelyik közeli település templomában hallgatták meg.

1786-ban már állt egy harangláb Valkonyán, ennek a helyére építették a ma is látható, téglából épült haranglábat 1923-ban. Ennek a fülkéjébe építettek oltárt, bővítették az épületet, így lett belőle a Szent Péter és Pál apostolok-kápolna.

Szent Péter és Pál apostolok-kápolna és az előtte álló I. és II. világháborús emlékmű
Szent Péter és Pál apostolok-kápolna és az előtte álló I. és II. világháborús emlékmű Photo: MTDMSz/Cartographia ©

1992-ben előtetős résszel toldották meg az épületet fedett imahelyet alakítva ki. 2011-ben a település lakói vállalkoztak egy kis társadalmi munkára: maguk cserélték ki a kápolna tönkre ment tetejét – sőt, a korábban elköltözött egykori valkonyaiak közül is sokan visszatértek segíteni. A férfiak cserélték a cserepeket, míg az nők főztek és szögeket húztak ki.

A kápolna előtt áll az I. és II. világháború helyi áldozatainak emlékműve, amely egy fából faragott gyászoló asszonyt ábrázol.