funiQ logo

This article is not available in English. This is the Hungarian version of the article.

Pálos kolostor romja, Salföld

Badacsonyörs és Salföld között, az erdőben található az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok egykori kolostorának maradványa.

salföldi pálos kolostor rom

2002-2003-ban a Bakonyerdő Zrt. kialakított egy pihenőhelyet a rom előtti tisztáson asztalokkal, padokkal, tűzrakóhellyel, majd 2004 és 2007 között a kolostorromot is helyreállították.

A Mária Magdolna tiszteletére épült kolostor és templom gótikus stílusban épült, a templomi rész romjai maradtak meg jobb állapotban. Az 1960-as években végzett ásatások a kolostort is teljes egészében feltárták, ennek falai nagyjából 1 méteres magasságig maradtak meg. Egy 1307-es keltezésű oklevél "köveskúti kolostorként" ír róla, ezért ezen a néven is szokták emlegetni.

A salföldi kolostorrom az egyik legépebben maradt rom a középkorból, a templom falai egészen a tető magasságáig állnak, és megcsodálhatjuk a gótikus, íves ablakokat, boltíveket is. A pálosok egy korábban itt állt román-kori templomot bővítettek ki és építettek újjá a saját igényeik szerint. A keletre tájolt templom északi részéhez csatlakozik a kolostor, melynek kerengője közepén állt a ma is látható kőkút.

Az épületegyüttes valószínűleg a XVI. század közepén, az akkor itt dúló török hadjárat alatt pusztult el, de már előtte elnéptelenedett. Évszázadokig állt elhagyatottan, majd a XVIII-XIX. században, Salföld újjáépítésénél az épület sok kövét elhordták. Ekkor hordták szét a kolostorhoz tartozó vízzáró gátat is, amit a közeli Burnót-patakra építettek az egykor itt élt szerzetesek.

Mindig is népszerű kirándulóközpont volt a rom környéke, de mióta Salföld is egyre népszerűbb a gyönyörűen felújított régi házaknak és a majornak is köszönhetően, alig találunk olyan időszakot, amikor ne találkoznánk itt turistákkal.

Gyalog Salföld déli végéből (nagyjából a Pajta Galériától) kb. 2 km-re van a rom, azaz laza sétával könnyen elérhető, a szintemelkedés sem számottevő és eltévedni sem lehet. A Salföldi Majortól lovasszekérrel is szoktak látogatókat hozni.

Ábrahámhegy felől is megközelíthetjük, itt a piros turistajelzést kell követni: ha a vasútállomásról indulunk, sem több mint 3 km az út oda.

Szép körtúrával is kombinálhatjuk a kolostorrom felfedezését, a Folly Arborétum gyönyörű fenyőit is útba ejtve.

Túraajánlatok

Ábrahámhegyi túra A kicsivel több mint 9 km-es túrát bátran ajánljuk családoknak is a könnyű terep miatt. Hangulatos szőlőhegyek, árnyas erdő és csodálatos panoráma jellemzi a túrát, amely során egy XIII. századi kolostor romjait és a Balaton-part egyetlen arborétumát is bejárhatjuk.

Salföld

Salföld A Káli-medence délnyugati szélén megbúvó apró falu ma a Balaton-felvidék ékessége a sok felújított régi házzal. Itt található a Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik bemutatóhelye, a Salföldi Major is. A falu határában kisebb kőtengert is láthatunk, vagy elsétálhatunk a pálos kolostor romjaihoz.