funiQ logo

This article is not available in English. This is the Hungarian version of the article.

Szent Imre-templom (Bazalttemplom), Badacsonytomaj

Európában két, bazaltból épült templomról tudunk: az egyiket Franciaországban, a másikat Magyarországon, Badacsonytomaj belvárosában találjuk.

Szent Imre-templom (Bazalttemplom)
Szent Imre-templom (Bazalttemplom) Photo: funiQ

Badacsonytomajon már a honfoglalás korától kezdve több templom épült, ám ezek a tatár-török dúlások és az eltelt évszázadok során az enyészeté lettek. Az 1700-as évek közepén egytornyú barokk templomot építettek az úgynevezett „Iskola-dombon”. 1903-1905-ben megalakult a Bazalt Bánya Rt., amely a bazalt kitermelését tűzte ki célul. A bazaltot kötélpályán, a templom magasságában szállították. A számos robbantás, a csillék rezgése és a kitermeléssel járó egyéb folyamatok kárt okoztak a templom szerkezetében, amely életveszélyessé vált. 1930-ig használtak a hívők a régi templomot, amelynek a helyén ma a Katolikus Közösségi Ház áll.

A Szent Imre tiszteletére szentelt bazalttemplom 1930-1932 között épült fel, Fábián Gáspár tervei alapján. A Bazalt Bánya Rt.-től ingyenesen kapott bazalttömböknek és a helyiek áldozatos munkájának köszönhetően 1932-ben fel is szentelték a 37 méter hosszú és 19 méter széles, 33 méter magas tornyokkal épült neoromán stílusú római katolikus templomot.

A templom szentélyében fehér műkő oltár áll, rajta vörös márvány oszlopdíszítéssel. Az oltártól jobbra a szentségtartóban Szent Imre szobra áll, amely Krasznai Lajos szobrász alkotása, ahogy a hajóban lévő Szent Család szoborcsoport és a Piéta szobor is az ő műve. A szentély kupolában látható sgraffitot Leszkovszky György festőművész tervezte.

A hajó árkádja alatt állt a Lourdes-i barlang, amelyben Mária és Bernadett szobra látható, amelyek még a korábbi templomból valók. Az árkádok alatt található gyóntatószék ismeretlen lengyel mester munkája. A templom orgonáját Pécsett készítette az Augster cég 1947-ben.

A II. világháború során az 1944-es gránátbecsapódásokkor az ablakok betörtek, majd a megszálló katonák kifosztották a templomot, de súlyosabb kárt nem szenvedett az épület.

A templom 50 éves fennállása alkalmából felújították az épületet, ekkor került át a Lourdes-i barlang a hajóból a templom előcsarnokába, így a hívek ezt akkor is látogathatják, amikor az épület többi része zárva van. Ez egyébként a többszöri betörés következménye, de előzetes bejelentkezéssel a templom továbbra is látogatható. A fél évszázados jubileumra készültek el a badacsonytomaji Udvardi Erzsébet Kossuth-díjas művész olaj montázs technikával készült táblaképei is, amelyek Az utolsó vacsorát, a Getszemáni éjszakát és a Feltámadást ábrázolják.

A templom hajójában több emléktábla is látható, olyan egyházi személyeknek állítva emléket, akik támogatták a templomot.

A kis kápolnában az Angyali üdvözlet, a Mária látogatása Erzsébetnél és a Mária gyermekével alkotásokat láthatjuk, amelyek szintén Udvari Erzsébet munkái. Vele szemben Szent Rita hársfából faragott szobra áll, amely Marialigeti László pesti mester alkotása.

A templom bejárati kapujának két oldalán elhelyezett domborművön Badacsonytomaj hősi halottainak neve szerepel, akik az I. és II. világháborúban vesztették életüket.

Elérhetőség

Látogatás csak előzetes bejelentkezéssel lehetséges!
Cím: 8258 Badacsonytomaj, Hősök tere 2.
Telefon: +36 30 719 0877 - Zentai István (kántor)